2014. május 25., vasárnap

Leány, nő és anya...

Egy újabb fontos téma, ami úgy érzem kikívánkozik és át „kell” adjak. Egy olyan érték, ami bőven ad gondolkozásra teret és lehetőséget. Légy leány, nő, anya, vagy akár már mindezek egyszerre :-) 
Fogadjátok ezt is sok szeretettel...

Már egy korábbi bejegyzésemben foglalkoztam a család kérdésével (Papa, mama, gyerekek), azonban akadnak még itt bőven megvilágítatlan sarkai ennek a varázslatos témának. Akkor kapcsoljuk fel a világítást, hogy betekinthessünk ide is. Noha nem totális mélységében, de jobban, mint eddig tettük. Egyet már most szeretnék leszögezni, az itt leírtak nem általánosíthatók minden afrikai országra, hiszen különböző törzsi és vallási szokások vannak szerte eme varázslatos kontinensen! Az eddigi saját szubjektív nigériai keresztény közösségi tapasztalataimra épülnek, egy csipetnyi Dél-Afrikaival fűszerezve. Igyekszem kordában tartani a cikázó gondolataimat, de nem ígérhetek semmi biztosat :-)!


Minden a természet, Te pedig része vagy a természetnek.  
Ami először furcsa volt számomra, hogy mindig „madam”-nak (rossz az, aki rosszra gondol ;-)) hívtak a „sister” mellett :), mert az utóbbi a testvérek között így szokás. Madam pedig azért lettem, mert ez a tiszteletük jele egy házas nő felé. Ugyanis, akinek bekötik a fejét, az belép eme szent kötelékbe. A neved „megszűnik”, hiszen nőiséged egy magasabb szintre emelkedik, ez egyfajta magázássá alakul és megbecsülésük jele. Koránt sem a tiszteletlenségé! Szóval nincs értelme megsértődni, hogy miért nem jegyzik meg a neved… Afrika egyes országaiban jellemzően megfordul a sorrend a család és a karrier között, ahogy ezt már korábban is írtam, természetesen a család javára. Persze vannak olyanok is, ahol eleve ismeretlen egy nő számára a szakmai életút fogalma, hiszen számos országban az analfabétizmus ma is komoly méretekben van jelen, de nem ez az egyedüli ok. (A legfejlettebb afrikai ország lakosságának közel 50%-át érinti ez a probléma!!)  

A házasság útján….

Sokszor a gyermekáldás is előbb érkezik, mint maga a házasság, ami jellemzően nem 30-on és 40-en túl történik meg, mint a karrier centrikus nyugaton. Ennek okát már korábban leírtam. Onnantól fogva, ahogy többtagúvá válik a család és most nem a poligámia miatt :D, akkor a férfi és női szerepek még inkább felerősödnek és nagyon fontos, hogy szinte soha nem cserélődnek fel!!!! A férfi szüntelen azon dolgozik, hogy a nő és gyermek teljes háborítatlanságban lehessenek. A nő szuverén döntése, hogy vállal munkát, vagy sem (persze sokhelyütt az anyagi helyzet ezt másképp alakíthatja). Elképesztően nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy amikor egy leány kiházasodik, addigra teljes mértékben képes legyen egy komplett család teljes értékű nőjeként működni, ez általában nagyjából egybe is esik a 18 éves korral, esetenként akár jóval hamarabb is. Hiszen gyakran már gyerekkorukban is aktívan kiveszik a szerepüket kisebb testvéreik neveléséből és a házi munkákból. Dél-Afrika erre sajnos rossz példa, mert az elrontásukon már erősen dolgozik a „civilizált” nyugati társadalom. Azt gondolom ennek taglalása is megér majd egy misét, de nem itt és nem most.  Így sem lesz rövid a bejegyzés.
Csak egy dolgot témába vágóan. Itt Afrika legdélebbi féltekén, van egy korhatár, ami előtt egy nőnek (legalább) az első gyermekének, szinte mindenáron életet kell adjon (az apával közösen, vagy csúnyán szólva egy ehhez szükséges donorral). Ez pedig a 25 éves kor. Én a „mindenáron”-nal nem igazán tudok azonosulni de ez most mellékes :-).

Az igazi NŐ…

African Queen
Álljunk is meg egy pillanatra, ha már itt tartunk, hogy NŐ, akkor ejtsünk néhány szót az afrikai „női ideálról” és királynőkről, vagyis az „African Queen”-ről. Nekem először furcsa volt, hogy így hív a férjem, gyakorlatilag kapcsolatunk elejétől fogva, azért viszonylag rövid idő alatt meg lehet szokni ;-). Ami már elsőre nagyon szimpatikus volt, hogy a nők (igazi nők, nem pedig divat micik a "szilikon völgyből"- Szilícium völgy nem rímelt volna ide :)!!) képesek határt húzni, a valóság és a hamis illúziókat keltő magazinok nem valódi címlap plasztik fotósbabái közé. Akik egyébként elválaszthatatlan barátok a fotósoppal. Vagyis nem akarnak olyanná válni és tökéletességet színlelni, ami jó eséllyel csak egy tökéletességet színlelő párkapcsolattá tudna „fejlődni”. Persze azért előfordulnak kivételek, mint mindenhol és mindenben, de általánosságban a férfiak sem az ilyen lyánykákat keresik gyermekeik anyjának. Helyesbítek az igazi Férfiak, nem a ruhaméret és a smink alapján választanak, szerintem… Tehát semmi éppen fél évig aktuális trendi amerikai diéta őrület és állandó kardio fitnesz, hogy valakinek és valaminek megfeleljenek. Ezáltal nem épülnek fel komoly önértékelési gátak a tökéletesség és hibátlanra szétgyúrt  test iránti vágyból, SŐT!! Tudják, hogy nem attól lesznek igazi nők, hogy kockás a hasuk és szálkás a combjuk, ami zárójelben jegyzem meg, egyébként a férfi minőség megélése és nem pedig nőié (ugye Ági :)??)!!! Az ilyenek kifejezetten hátrányosak lehetnek az afrikai férfiak szemében, mert nem test, hanem lélek centrikusak, ez alól az Európában élő társaik egy része már kivételt képezhetnek, de tisztelet a kivételnek! Összességében egyébként ez nem azt jelenti, hogy nem lehet jól kinézni, mert az a másik véglet lenne.  A természetességen van a hangsúly!

A telt, kerekded idomok a nőiesség jegyeit hordozzák magukban, ha széles a csípőd, az annak a jele, hogy jó „anyatípus” vagy. Ez régebben nálunk is így volt, csak nézd meg nagy festőink női modelljeit! Tehát, aki nagyobb felületen szép, az hamarabb kap megtisztelő figyelmet az afrikai férfiak szemében, hogy ez rossz, vagy jó döntsd el Te :)... Nem véletlenül mondják: csak egy igazi férfi képes felismerni az igazi nőt!! 

Huhhh, bocsánat elmerültem…vissza még egy rövidke gondolat erejéig a Földre.

Ismét Nigéria a helyszín. Érdekességképp itt a hazásságokra nem feltétlenül az állam adja áldását (ez koránt sem azt jelenti, hogy nincsen rá formális procedúra, csak nem kötelező így csinálni). Szerintük ez teljes mértékben a te döntésed, akaratod, érzésed szerint működik, ők ebbe nem szólnak bele, tiszteletben tartják, elfogadják, ahogy van. A te családod a te vállalásod, és ilyen alapon működik a válás is, ami viszont nagyon-nagyon ritka (ez egyébként Afrika szerte igaz). Ugyanis az emberi kapcsolatok és azok értékei még nem torzultak oly mértékben, mint a világ „civilizált”országaiban. Nem bíróság, meg szerződés rendelkezik eme szent kötelékről, mert mindenki tudja a maga batyuját.  Itt még él a holtomiglan-holtodiglan fogadalom és nem csupán szavakban, hanem a szívekben…


"Az első dolog, amire egy házasság egészségéhez szükség van, az maga a kapcsolat iránti tisztelet. Mint, ami a szellem irányításával jön létre.
A következő lépés, hogy elismerjük egymás lelkét, és nem csak pusztán, mint egy emberi lényt, hanem mint lelkek is, akik döntésük nyomán, a testüket is egységbe engedik. Ezt követően a két lelket összehozzák egy szertartáson keresztül." 
- Sobonfu Somé

Forrás: Ancestral Voices