Élményutazás Szváziföldre...

Temérdek érdekességet látva, hallva, olvasva döntésre jutottam (illetve egyéb érvek is segítettek ebben), ide el kell menjek, még ha most csak egy szempillantás erejéig is..szóval a csomag bepakolva…indulhat a móka:).

Az ötlet remek, már csak azt az apró 400 km-es hidat kell átívelni, hogy mindezt „hogyan?” is szeretném megvalósítani? Tudjuk jól, kérj és megadatik…röpke 1,5 nap internetes szörfözés (csakhogy érezzétek, ez nem olyan egyértelmű, mint pl. otthon) után felugrasz a székből, mert megmutatták a megoldást, az oda vezető utat…válladat csendesen megveregeted, szép volt és persze köszönet az égi segítőknek...:). Már csak egy cseppet sem lényegtelen részlet hibádzik megvan, hogyan jutok el oda, de aludni is kellene valahol, eltelik újabb röpke 1,5 nap, mert telefonon elérni őket…hmmm…a két soros e-mail válaszhoz pedig tudjuk, hogy idő kell. Ez itt egy nagyon fontos lecke, mondhatnám, hogy a legelső és legfontosabb, az pedig mindenhez végy két vödörnyi türelmet (lehetőleg abból is a nagyobb fajtát:)(!!)), mert nem éppen munkatempójuk a leggyorsabb :). Ezzel teszed magadnak a legnagyobb szívességet, ha nem akarsz 2 nap után megőrülni. A karórát is felesleges magadra aggatni, mert itt az idő egy elég relatív fogalom, mindenki tudja, hogy telik, de senkit sem érdekel. Tényleg rá kell jönnöd, hogy ki kell lépni a régi megszokott mókuskerekedből, ahol állandóan, mindig, mindenen stresszelsz, a szűnni nem akaró megfelelésből és a végeláthatatlan tökéletesség iránti vágyból. Ekkor megláthatod azon oldalát is a világnak ahonnan, eddig saját magadat rekesztetted ki, ami telis-tele van örömmel, ami színesebb, mint az eddig tapasztalt és megfeledkezel arról, hogy mi mindenen izgattad totál feleslegesen magad. Tegyük, hozzá ezt otthon is bármikor megtehetnéd, de itt szívességet tesznek neked, mert megteszik helyetted és kilöknek a rutin életből. Azonban annak a típusú embernek élveznie Afrikát, aki mindig mindent előre megtervez percre pontosan…hmmm…egy elég komoly kihívás :)…de térjünk vissza ehhez az utazáshoz…  :)

Első döbbenet…kedd reggel hajnali 9-kor menetrend szerint és óramű pontossággal (!!) lövelltünk ki Joburg egyik legpatinásabb negyedéből egy luxus mikro busszal. Bár halkan jegyzem meg, furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy az interneten olvasott kommunikáció és valóság között mekkora a rés a szolgáltatást illetően…be kell valljam, elég szűk volt :). Amikor már-már megszokod a semmit sem, bonyolító, nem svájci óra szerint működő életvitelt, meglepődsz, ha ismét az ellenkezőjével találkozol.

Gyors összemelegedés az eddig rajtam kívül egy utas személyével és a jókedvű sofőrünkkel, aki háromszor ismételte meg a nevét, de most sem tudnám megismételni… azonban már szemet hunyunk az ilyen apróságok felett, csak úszunk az árral. Irány a reptér, ahol összegyűjtjük a további 3 utast és irány Szváziföld.

Nekem mindenképpen premier plánban -a sofőr mellől- kellett követnem az eseményeket és az utat, különben ki fog tudósítani :). Már előzetesen adtam információt az utak állapotát illetően, de most újra megteszem, mert nem biztos, hogy olvastad.  A megtett 400 km-es szakaszon kábé annyi kátyút és útfoltot sikerült felfedeznem, mint egy átlagosnak mondható budapesti út 50 méteres szakaszán. ez szerintem kellően illusztrálja az állapotokat :). Szóval Afrika ide, vagy oda van még mit behoznunk :). (Azért valóban nem ez az általános Afrika szerte :)) 

A teljes utazás 6 órát vett igénybe, mert csak 120-al lehetett menni a közúton. Az út egy részét autópályán tettük meg, bár ezt csak 2 óra után sikerült tudatosítanom magamban, amikor láttam az autópálya vége táblát –oké oké, de mikor és hol is kezdődött :)??- majd kifizettük a súlyos 900 Ft-os autópályadíjat a kiléptető kapun.  Az feltűnt, hogy 2x2 sávon hasogatjuk a kilométereket, de ezen kívül számomra semmi erre utaló jel nem volt, áhhh…már megint hasonlítgattam (látod néha még én is beleesek ebbe az alapvető hibába :)), itt ez az autópálya és punktum, jah és a legfontosabb, értékeld, hogy van!!. Egyébként is volt közötte egy elég széles füves sáv…nem, nem az a fű, amire most sokan gondolnak…ejnye :).

A várost elhagyva alkalmam nyílt látni a nyomort is, noha nem testközelből, de a látvány így is elképesztő, mert óriási a kontraszt, megdöbbentően széles társadalmi ollót vonultat fel az első 1 óra.

A pompa és bőség a városközpontban

A "bádog város" a periférián 

Majd elkezd változni a tájkép, ami elsőként az Alföld elterülő síkságára emlékeztet, de a föld vörösen izzó színe gyorsan eloszlatja bennem ezt az érzetet. Feltűnnek az út menti kisgazdaságok, melyeken az egyszerűbbnél is egyszerűbb életvitelre utaló jeleket lelhetünk fel. Az itt élő emberek, ha nem rendelkeznek autóval, hogy a legközelebbi sűrűbben lakott helyre –becézzük városnak- jussanak, akár fél napot is igénybe vehet, amíg egy éppen arra vetődő „taxi” felveszi őket, mert éppen akadt még benne egy kósza üres hely. Érzitek mi a különbség aközött, hogy van lehetőséged eljutni, ahova szeretnél, ha még késéssel is, mint teljesen kiszolgáltatva lenni abban bízva, hogy képes leszel-e egyáltalán aznap eljutni ahova szeretnél??

Az autópálya (most így utólag már könnyű, mert tudom, hogy az volt :)) szélén kellemesen ejtőző forgalomszámláló tehenek tartják ellenőrzésük alatt, az autók között futkosó embereket és a közlekedést. A sofőr érezhetően sokszor engem is figyel, hogy most éppen vajon mi az, aminek ennyire örülök. Azonban a sokszor apróságnak tűnő kedves dolgok csak számomra tűnnek ki és csalnak mosolyt az arcomra, neki észrevétlen marad, hiszen mi sem természetesebb :).   Az út felénél tartva már kezdek feszengeni, azonban ahogy felmerült bennem a gondolat, igencsak aktuális volna már egy egészségügyi kitérőt is tennünk, halk imám extra gyors meghallgatásra talált :). 
Gyors eszmecsere a pár perces frissítő alatt, ismerkedés a többi utassal. Aki rám pillant, azt nem öli meg a bizonytalanság, hogy idevalósi vagyok-e vagy sem, szóval ezt a kört meg is spóroltuk. Azonban amikor kimondom az ország nevét (angolul) ahonnan érkeztem, már tudom, hogy percek kellenek, amíg tisztázzuk az esetleges félreértéseket. (Azok kedvéért, akik nem beszélnek angolul Magyarország= Hungary és létezik egy betű eltéréssel egy másik angol szó hungry= éhes, kiejtésben alig észrevehető a különbség, de a szemekben felgyúló kérdőjelek sokasága segít tájékozódni, hogy azt értette, amit mondtál, vagy sem.)  Amikor másodszor kérdezték meg, hogy akkor most honnan is jöttem, akkor már levágtam nekik egy extra kanyart, Európából :). Eldöntöttem legközelebb Pannóniát fogok mondani :).

Utunk folytatása már a vadregényes közutakon folytatódott.  A táj magával ragadó szépsége nyugalommal töltött meg.  Egybefüggő legelők és kukoricatáblák végeláthatatlan sora, amíg érezhetően nem kezdtünk el felfelé kapaszkodni a Highveld magas fennsík vonulatához. Elképesztően varázslatos hegyvonulatok. A tájba ékelődött fafeldolgozó (talán az egyetlen munkahely a környéken, a mezőgazdasági földmunkákon kívül) és egy-egy településnek tűnő hely szakítja meg merengésemet.


Azok látképe percek töredéke alatt visszarepít az időben jó pár évtizedet, semmivel sem hasonlítható össze. A kerítésen hosszú métereken keresztül szárad a teljes család összes frissen mosott ruhája. A házak elvétve épültek téglából, a mobilszolgáltató árusító helye (mert annak mindenképpen lennie kell) is egy építkezési konténerben lel otthonra.  Látszólag itt nem is olyan kevesen élnek, hogy mire van lehetőségük, nem tudom, csak sejtem… de hogy az élő emberi kapcsolatok fontossága még a helyén van, az bizonyos.

Vidéki vályogházak

  
Közeledve a határhoz egyre meredekebbek a hegyek, egyre több és több a vályog viskó, ahol nem csupán pásztorok élnek!! Majd hosszú sorban állás és várakozás után sikerült határt lépni. Folytattuk utunkat egészen Mbabane-ig, ahol a szállást is foglaltam. 

Vidéki vályogház 

A végállomáson tettem egy kísérletet arra, hogy térképet kérjek, turista mivoltomra tekintettel. Hát nem jutottam előrébb, térkép helyet kaptam egy szép színes katalógust… Kedvesen megköszöntem ezt is és sarkon fordultam :). Perceket álltam a hegyeket bámulva és az onnan lefelé húzódó felhőket, amik annak jelét mutatták, jó lesz igyekezni.

A vásárlás örök élmény az útszéli boltokban

Közeledünk Mbabane-ba 

A tömegközlekedés minden előnyét és hátrányát élvezve, a központhoz közeli szobát foglaltam egyszerűsítve a helyzetemet….hahaha...gondoltam én nagy naivan :). A hivatalos információ az volt:  5 percre a városközponttól. Nekem röpke 2 óra túrázásomba került rálelni, és akkor ennyit a kommunikációról :). Volt két nem használható telefon a kezemben, egy szép színes katalógusom és egy lefotózott internetes térképem, rossz utcanevekkel és ezek mind a tájékozódás célját segítve voltak nálam. Érdekes helyzet ez ismét…sebaj…aggodalomra semmi ok :).

Először a megérzésemre hagyatkozva indultam el, (ami tegyük hozzá jó irányba vitt) de aztán megkérdeztem valakit…nem kellett volna…az ellenkező irányba küldött…majd amikor magamtól végre a jó kereszteződésbe érve csak az utca nevét akartam tudni, kaptam egy jó tanácsot…zsebre raktam, és ismét az ellenkező irányba vettem az utamat. Az utcanév táblák, amit nagyon ritkán sikerült felfedezni, sokat nem segítenek neked, ha a helyiek teljesen másképp írják le, mint  a nálad lévő térképen (azért ez sem mindenhol általános, csak ott ahol te vagy :D :)). Ismét visszafordultam, mert az érzés, hogy nagyon rossz irányba haladok, egyre erősebb volt, ez rövidesen megerősítést is nyert. Visszafordultam, ekkor már 1,5 órája róttam az erős hegymenetes utcákat (ami nem is lett volna gond, ha ezt az ehhez megfelelő viseletben tettem volna meg!), élvezve a szép tájat és a már kifakadt vízhólyagot a lábamon. 
Újból a helyes kereszteződésben állva megszólított az előző alkalommal készségesen segítő fiatalember, aki ismét lehetőséget kapott az Univerzumtól, hogy ezúttal valóban segítségemre legyen :). Végül a helyes útra terelt és elkísért az utca bejáratáig, innen már egyenes volt az út a szállásig... Nagyon hálás voltam neki, mert öltönyben velem együtt ment neki a hegynek, ezzel biztos lehessen abban, hogy megtalálom a keresett utcát :). Az hogy nem volt meleg víz már nem is számított, hálás voltam…sikeresen megérkeztem…. áldásképpen a felhők megszülték az esőt és mindent ellepett a ködtakaró...

Mi volt nekem ebből ismét a tanulság?? Adrienn….hallgass MINDIG a saját megérzéseidre, azok úgyis elvisznek, oda ahová el kell jutnod, minden egyéb másra ott vannak a „jóakaróid” :)!!!      

Nagyvárosi dzsungel szafari...

Számtalan téma várat még magára, amit még szeretnék megosztani Veletek, szóval lesz még mit olvasni, igyekszem ezeket továbbra is élvezhető formában elétek szervírozni :).  Most a közlekedést választottam, mert hiszitek vagy sem, ez itt pont olyan kérdés, mint egy háziasszonynál, hogy margarint, vagy vajat használ, ami ugye tudjuk, hogy óriási különbség :D.

Dél-Afrika, mint fejlett ország, lehetőséget ad arra, hogy autót bérelj, és minden kényelmedet fent tartva folytathasd további utadat. Sok érv szól amellett, hogy miért tegyed ezt (pl.:mert sokkal több helyre kényelmesen juthatsz el, mondjuk azért ez elég nyomós indok :)). Én azt az oldalát mutatom most meg, hogy miért is érdemes legalább belekóstolni és megízlelni a másik oldalt is, amit én választottam, amit a mai napig nem bántam meg :)!

Hasonlítani, ahhoz, amit otthon tapasztaltok teljességgel felesleges, de tudom, hogy ez alapvető reflex lesz mindenkiben, és ez így van jól. Akkor menjünk ennek elébe és nézzük meg az alapvető eltéréseket, mert valamiből mégiscsak ki kell indulni. Vegyük például Budapestet (ami európai szinten kimagaslóan jól szervezett, és ezt nem én állítom!), de akár nézhetjük általánosságban is az otthoni utazási feltételeket. A legalapvetőbb különbség, hogy még néha késéssel is, de van olyan tömegközlekedési eszköz, amivel menetrend szerint közlekedhetünk és akár átszelhetjük az országot is, itt azonban ez a frusztráló korlát nem fenyeget :)! „Szervezett” tömeg közlekedés kettő van Johannesburgban, az egyik a menetrenddel nem rendelkező buszjárat, ezen okból kifolyólag 2-3 embernél több nem is igen használja, ők is csak azért, mert véletlenül arra jártak, amikor a buszok indultak, hogy miért?... Mert olyan, mint az időjárás! Egyébként már a neve hallatán is gondolkozóba esik az ember: Metrobus.

Illetve van még a Gautrain, ami egy hiper-szuper csúcsvonat, ami Pretoriát köti össze Joburggal, menetrend szerint közlekedik és- minden afrikai szokást meghazudtolóan- minden tekintetben nagyon komoly európai színvonalú kiszolgálást biztosít! Ha ezen kívül szeretnénk utazni, akkor találhatunk még olyan lelkes vállalkozókat, akik kellően magas ár ellenében elvisznek Téged, ahova csak szeretnél eljutni.

Vissza a városba, és mivel közlekedik az, akinek nincsen autója és nem akar borsos árat fizetni egy-egy útért, és a vonat kivételével (ami lássuk be, egy útvonalon közlekedik, de ugye tudjuk, ezen a vonalon kívül is élnek még emberek :))  a bérlet fogalma nem ösmeretes :), ahogy a nyugta sem igazán.  Az emberek 70%-a „taxikat” (ez nem a szó szoros értelmében vett taxit jelenti!) használ arra, hogy eljusson „A”-ból „B”-be, ahogy most én is (tapasztalat és élmény gyűjtés gyanánt :)). Itt ezeket (huhh, de nem szeretem ezt a szót használni) fekete „taxinak” hívják, mert csak a helyiek használják. Jelen eszközök 14-16 személyes mikrobuszok, (A lenti képeken láthattok erre illusztrációkat is.) amit az esetek túlnyomó többségben csak helyi lakosok használnak. Ezért kapok sokszor csodálkozó tekinteteket. Én miért használom ezt??... Mert szeretném megismerni az itteni embereket és szokásokat olyan mélyen, amire csak lehetőségem nyílik, amiket pedig tudjuk, hogy én teremtek magamnak, azzal, hogy kinyitom magam a külvilágra. Tisztelettel jelentem megtettem…

A "fekete" taxi

A taxi végállomás egy átlagos napon

Hogyan is zajlik egy ilyen út? Öveket bekapcsolni… :D!

A tarifa: R 11 (Rand), ami 220 Ft/út. A „taxik” esetében nincsenek teljesen kötött útvonalak, de általában a forgalmas utakon az esetek zömében le lehet inteni őket. Mikor jön arra, ahol éppen Te állsz?? …Sohasem tudhatod, és ha jön is, szemed felcsillan, hogy végre itt van… de korai volt az öröm…tele van…sebaj várunk tovább. Eltelik 20 perc…nah jó…akkor vessük be a „woodoo”-t (csak a vicc kedvéért írtam :)), gyors rendelés feladás az Univerzumnak… eltelik újabb 10 perc Adrienn szeme ismét felcsillan, megáll a taxi, bepréselem a rövidnek cseppet sem mondható lábamat  egy még elérhető hely egyikére. Kövér gáz és indulunk, 2 perc és újra satu fék, újabb kuncsaft szeretne beszállni. Én úgy ítéltem meg, hogy a busz már tele van, de érthetetlen módon sikerülni neki is helyet foglalni a már egy nem létező ülő felületen, a 3 bevásárló szatyrával együtt, szép teljesítmény :) sebaj…tudjátok…sok jó ember, kis helyen is :), újra kövér gáz, ismét elindulunk... Végre tele a busz, hátulról megkopogtatják a vállamat és már nyomják is kezembe a pénzt, mert indul a „jegyfizetés”. Kézről-kézre jön és megy előre a menet díj, itt a piros, hol a piros és már megy is a pénzváltás és a visszajáró (nyugi az elején fel sem fogod, hogy mi történik körülötted:)). Végül a sofőrnek kezében landol a teljes összeg, amit begyűr a többi köteg mellé a napellenző mögé, az apró pedig megy a szemetestartóba :).  (Még mielőtt sokakban felmerül a kérdés, ennyi embernél úgysem veszik észre, ha én esetleg nem fizetek…ez nagyon nagy tévedés!....ez pedig innentől, sokkal kellemetlenebb lesz, mint kifizetni 220 Ft-ot, és én még SOHA senkit nem láttam elbliccelni a menet díj fizetését!)

A menet díjak gyűjtése 

A lényegi rész ezzel lezárul,mert első a bicnisz, most már jöhet a muzsika, hangszórók élesre állítva és már harsog is a füledbe az afrikai, vagy éppen a sofőr egyéniségéhez leginkább illeszkedő nóta egyveleg. Csak annyit érzel, hogy a szíved már a hangos zene ritmusára hangolódva dobog és támasztod magad két kézzel és két lábbal, hiszen padló gáz, padló fék váltakozásában izmaid egy percre sem lazulhatnak. Eltelik 20 perc és már elveszted a fonalat, fogalmad sincs, hogy hol vagy, de élvezed az utazást, mert kellemes, fesztelen a hangulat a buszban (ilyet otthon nem tapasztalsz), énekelnek az emberek és dobolnak a zene ritmusára, mindent félretéve egy percig sem unatkozol az út alatt, ezt garantálom :). Végül megérkezünk a „belvárosba”, és sorról-sorra mondják az emberek „after robot”,vagyis a lámpa után szeretnének kiszállni. Egy nagyon nagy előnye, ezen közlekedési formának, hogy ott áll meg, ahol Te szeretnéd. Azonban néha az illúzió, hogy tudod, most éppen hol vagy és kiszállsz, gyorsan apró darabokra hullik, végül már csak annyit tudsz, hogy most éppen melyik városban leledzel, de erre is legyintesz, hogy sebaj… Elővesszed az okos telefont, mert majd ő megmondja neked a tutit.  Ezen a helyen bátran sutba vághatod az ilyen telefont, mert mi 3 óra komoly séta után sem találtuk azt a helyet, ahova indultunk. Két óra után már tudod, hogy ez esélytelen, mert ezzel az akadállyal már google map és a GPS sem boldogul. Ennyit a technikáról, meg a nagyon intelligens alkalmazásokról, túlélni csak az ösztöneiddel tudsz, persze csak ha van merszed hallgatni rá :). Elérkezett a személyes varázs pillanata és kérdezősködés, hogy ez és ez merre van, de amikor csak csak pislogó tekinteteket, rángatózó vállakat kapsz, már kénytelen vagy tényleg a saját intuíciódra hagyatkozni…. Szóval jó játék ez :)….mi ennek a nagy előnye, hogy olyan helyekre lelsz, amit a nap elején nem is gondoltál volna :).  Hogy milyen helyekre keveredtünk, azt majd egy másik bejegyzésben és 18-as karikával kell ellátni, de ígérjétek meg, hogy nem gondoltok semmi rosszra :) ;)!

Egyszer volt alkalmam a taxiban a sofőr mellett utazni, azt leszámítva, hogy 10 perc alatt, majdnem 5 embert ütöttünk el -mert volt képük nem sprintelve átkelni a zebrán-az én bal lábam szinte már a motort súrolta, mert úgy nyomtam a nem létező féket, de hiába…azért ezt is túléltük és mindenki más is. Ekkor volt alkalmam a sofőr pénzkezelőjének lenni, gyorsan bele lehet jönni a dologba, jegy és nyugta adási kényszer nem frusztrált :)!

A taxi állomás másik irányból, akinek éles a szeme engem is fellelhet a képen :)

A városban gyalogosan közlekedve egyet gyorsan megtanulsz, aki gyorsabb az nyer. 1-2 óra és rájössz, felesleges a közlekedési lámpákat stírölni, mert azok csak tájékoztatás és javaslat céljából vannak kihelyezve, nah jó, azért ez nem általánosságban érvényes mindenhol. Csak azok vezetnek a városi dzsungelben, akik jól ismerik az utcákat és a környéket, mert ennek hiányában kevés az esélyed a túlélésre. A közlekedési morált komoly mértékben rontja, hogy sokan vásárolt jogosítvány birtokában játszák el az utca királyait, talán ők a legveszélyesebbek. Vezetési stílusuk elképesztően agresszív, csak a gázt és dudát ismerik, jah és neked soha nincs elsőbbséged :)!

Mindent egybe vetve, aki beleveti magát a város bugyrába –azért mindbe nem javaslom- egy dologra mindenképpen készüljön fel, felejthetetlen képekből, szituációkból, helyzetekből nem lesz hiány, akár melyik formáját is választod a közlekedésnek. Remélem élvezted ezt a rövid városi dzsungel szafarit :)?!

Most már kikapcsolhatjátok az öveket  ;)!!

Papa, Mama, gyerekek...

Noha szinte teljesen új ezen blognak az indulása, de már eddig is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, amit ezúton is mindenkinek köszönök. Igyekszem továbbra is érdekesebbnél-érdekesebb információval táplálni ezen kultúra megismerése iránti étvágyatokat. Egyébként, ha van olyan dolog, amiről mindenképpen szívesen olvasnál, vagy érdekelne még több részlet egy adott témával kapcsolatosan, kérlek írj nekem:).

No, de ne is szaporítsuk tovább a felesleges sorokat, csapjuk a lecsóba :), hiszen elég terjedelmes a témát választottam mára.

Bízom benne, hogy a CSALÁD, mint témát Ti is érdekesnek találjátok, ahogy én. Igyekszem sok oldalról körültekintően körbejárni a kérdést. Bizonyára már sokan láttak, sőt talán olvastak is olyan cikkeket, amely az afrikai nők gyermekhordozásával kapcsolatosak. Nem tudom, ennek miértjeivel és mélységeibe mennyire sikerült bepillantást nyerni, mindenesetre tegyünk most erre egy próbát.

Igaz sikerült 1-2 gyermekét hordozó nőt lefotóznom, hogy Ti is láthassátok miről van szó, sajnos a minőségük nem tökéletes, azért talán sikerül szemléltetni azt, amit szeretnék. (A fő ok egyébként az, hogy olyan helyen készültek, ahol egyáltalán nem megengedett pláne egy fehérnek a fotózgatás.)

Amióta itt vagyok eddig csak olyan emberek esetében láttam a babakocsi használatát, akik származásukat tekintve nem afrikaiak, így összesen talán 2-3-at - pedig higgyétek el nagyon sok a gyerek :)-. Most jogosan merül fel a kérdés bennetek, de miért van ez? Ahogyan a képen is látjátok, a nők a hátukon hordozzák a csecsemőket, még otthon is!! A koraszülötteket az elején még ölben és mellkason viszik, de rövid idő elteltével mennek anyuci hátára. Akinek gyermeke van az pontosan tudja, mennyi időt töltenek/töltöttek azzal, hogy elsajátítsák a babhordozó kendő minden csínyát-bínyát. A kendőt itt azonban el lehet felejteni, mert annak funkcióját ők egy törölközővel tökéletesen megoldják :). Ezt úgy képzeljétek el, mintha fürdés után a törölközőt keresztbe fordítva erősítenéd magadra, azzal a kiegészítéssel, hogy a törölköző két szélét kötöd meg, és tádám ott van a hátadon a kenguru zseb, amiben a gyerkőc kényelemesen ülhet és játszhat. Miért hordják ott a babákat még otthon is a hátukon? Mert az anya szabadon tudja végezni a dolgát, és nem kell állandóan a gyermeket nézegetni, hogy mit vagy éppen mit nem csinál. Ami talán a legfontosabb ennek az energetikai miértje. Ez a közelség a gyermeknek nagyon komoly biztonságérzetet ad, valamint egy erős kapcsolat anya és gyermeke között. Talán ezen erős kötés miatt van az is, hogy java részt az afrikai nők és gyermekeik életük során egyszer sem mondják egymásnak: „Szeretlek!”. Ennek pedig azaz oka, hogy ezt egyértelmű tényként kezelik, nem kérdés egyik fél részéről sem a szeretet és a teljes odaadás.

Azonban egy csecsemő estében nem csupán a hordozás módjának van jelentősége a szoros kötődés kialakulásában, hanem az alvás hogyanjának is (a neveltetés fontossága oly evidens, hogy arra nem is fogok kitérni egy mondatnál többel). A csecsemők egy nagy ágyban alszanak együtt az édesanyjukkal, hogy azok bármilyen okból kifolyólag rögtön tudjanak reagálni gyermekük minden rezdülésére. A babákat nem „szeparálják” és különítik el (ezalatt most a különszoba és a kiságy értendő), mint egy önmagáról már teljesen gondoskodni tudó embert, hanem teljes mértékben  az anya óvó szárnyai alatt cseperedik. Amíg a gyermek ösztönösen magától le nem válik az anyától, ez általában 4-5 éves korban történik meg.  Itt ne gondoljátok, hogy ezek a gyerekek kiszolgáltatják magukat és nincsenek önállóságra nevelve, mert nagyon is jól működik a modell.  A szülők egyszerűen nevelik a gyerekeket, hiszen pontosan tudják, amit a gyermek a családban lát, azt ösztönösen veszi át. Ezért nem értem otthon sokszor azon szülőket, aki pl. azt szeretné elérni gyermekénél, hogy az több vizet igyon, de ő maga soha nem iszik vizet..hmm…lehetne ezt még cifrázni, de nem teszem, mert szemléltetésnek talán ennyi is elég volt. Légy magad az élő példa és minta, amit gyermekednek szeretnél átadni.

No, de még szó sem esett az apa szerepéről és általánosságban a szülőkről. Hogy is néz ki a családi modell.  Azt már tudjuk, hogy általában lényegesen több gyermeket vállalnak, bár azért ez mára ott is változóban van, és 2-4 gyermeknél „megállapodnak”.  Nem várnak olyan dolgokra, hogy majd akkor ha megteremtem az egzisztenciát, majd ha lesz önálló lakásom, majd ha, majd ha… Ők másképp látják, a gyermekáldást Isteni adománynak tekintik, ami meghozza a család számára a bőséget és az áhított otthont. Érdekes a gondolkozásban, az az ellentét, amíg nálunk rengeteg nő a karrierje miatt végül későn, vagy már egyáltalán nem vállal gyermeket, addig kint nem lehet sikeres az a nő, akinek nincs családja! A tisztelet kevésbé van meg irányában, úgy gondolják, hogy aki nem sikeres nőként (ezalatt a „sikeres” családanyát értem), nem lehet sikeres vállalkozó sem!!

Általában a házakban azért van több hálószoba (3-4), mert mindenkinek meg van a saját privát szférája, ahova visszahúzódhat. A szülők külön hálószobával rendelkeznek, általában a gyermek születése után az anya territóriuma „babaszobává” alakul. Van még legalább egy vendégszoba, ahova az elején az újdonsült anyák édesanyja költözik be, hogy segítsen a gyermeknevelésben.  
Ahogy érkeznek az újabb csemeték ők továbbra is egy szobában vannak az anyával, aztán ahogy alakul a gyermekek önállósági tere, gyermekszobává alakul a hely. Azonban ilyenkor már az idősebb testvérek komolyabban kiveszik a szerepüket az otthon gondozásában. Érzem, most sokakban felmerül a kérdés, hogy akkor mi van a házasélettel a csemeték születése után:)?? Nagyon is van, hiszen az anya akármikor látogatást tehet a „férfibarlangban”, amikor úgy gondolja, hogy….. :)

A külön háló egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezután már nem alszanak együtt, a különszoba nem állandó jelleggel van használva ;). Általában a férfiak elég sokat dolgoznak (hiszen legtöbbször ők az egyedüli családfenntartók), ezért van szükségük, néha a félrevonulásra, erre saját kis kuckójuk remek lehetőséget nyújt számukra. Amíg a férfiak a családnak „vadásznak”, addig a nők az otthon tűzhelyének őrzőiként a családról gondoskodnak. Viszont, amikor idejük engedi az apák is teljes mértékben kiveszik szerepüket a gyermekgondozásból.

A családi modellük alapvetően az elmúlt évtizedek során mitsem változott, pedig ok lett volna rá ott is higgyétek el, de ott a férfiak továbbra is férfiként működnek, a nők pedig nőként. Az egyedülálló anyákat általában a saját családja segíti.

Én általánosságban azt gondolom, számtalan érték van minden kultúrában, az tény, hogy a saját kulturális szokásaink jelentős részét a nyugat „civilizált” társadalmak hatására már hanyagoljuk. Azonban rendületlen hiszek abban, hogy egy gyermek számára nem fontos az, hogy több százezres babakocsiban és játékok közt legyen, hanem „SZERETETBEN”, mert hol a szeretet lakozik, az pótolhat ezernyi hiányzó dolgot, de ahol nincs szeretet, ott több ezer ajándék sem pótolhatja a gyermeki lélekben keletkezett hiányt!